2019. 01. 22.

Gulácsi Péter

Gulácsi Péter 1990. május 6.án született Budapesten. Válogatott magyar labdarúgó, az RB Leipzig elsőszámú hálóőre.
Ahogyan azt kell, végigjárta a létrát és igyekezett megtanulni mindazt az akadémiákon, ami most ilyen magas szintre emelte. Már ötévesen a kapuban állt a BVSC korosztályos csapatában, majd előbb az MTK labdarúgó akadémiájának tagja lett, 2007-ben pedig már a felnőtt csapatban bizonyíthatott. Az Akadémiának köszönhetően Angliába került a Liverpool csapatához. Itt elsősorban tartalékként számítottak rá, de ezeken az edző mérkőzéseken rendre jól teljesített. 2009-ben mutatkozott be először a felnőtt csapatban, de igazából nem tudta kivívni, hogy állandó tagja legyen a keretnek. Többször adták kölcsönbe, míg végül 2013-ban került a Red Bull Salzburg-hoz. Itt már bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett a csapattal. 2015-től az RB Leipzig csapatát erősíti, ahol nemcsak a mezszáma miatt kezdődik mindig a nevével az összeállítás. A 2017/2018 - as Bundesliga szezon őszi idényében a Kicker osztályzatai alapján a bajnokság legjobb kapusa lett.


5 megjegyzés: