2017. 07. 17.

C.C. Catch

Caroline Catharina Müller, azaz C.C. Catch 1964. július 31-én született Hollandiában, Oss-ban.
A német zenei producer, a Modern Talking atyja fedezte fel, amikor bandájával, az Optimal-al lépett fel egy diszkóban. Az énekesnő művészneve is tőle származik. 1985-öt írtunk, mikor megjelent első kislemeze az "I Can Lose My Heart Tonight" című dal, természetesen Dieter Bohlen tollából, aki ugye akkor már híressé vált együttese, a korábban  említett Modern Talking által. A '80-as évek második fele tulajdonképpen az övék volt. Dieter "termelte" a slágereket, jött a "Heartbreak Hotel", a "Heaven & Hell". Egészen a '80-as évek végig lépdeltek együtt a slágerlistákon, de egyre jobban kiéleződtek az ellentétek, mivel Bohlen nem engedte érvényesülni a fiatal lányt. '89-ben aztán külön is váltak az útjaik, s ez azt is eredményezte, hogy eltűnt a rivaldafényből Caroline. Bár  a '98-as visszatérési hullámot ő is kihasználta és az akkor oly divatos rap  betétekkel dobta fel dalait, de ez csak halvány mása volt a korábbi sikereknek. Még most is vállal fellépéseket  egyébként és nemcsak német nyelvterületen, novemberben a londoni O2 arénában ad közös koncertet Sandra-val. 
Az autogramot egy gyűjtőtársamnak köszönhetem, Dziękuję bardzo, Christopher!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése