Interjú Hargittay Gáborral

Gábor, szerettem volna írni néhány sort felvezetésképp rólad, de igazából nem tudtam mit írjak. Annyi mindent csinálsz… .segítenél picit.

Gábor: Hát ez a kérdés önmagában még nekem is erős! Már gyerekkoromban ezer dolog érdekelt és sok döntésem meghozatala bizonyos irányokban azért váratott magára, mert ha az embert sok minden vonzza, nem tudja korán, hogy merre is induljon el elsőként. Helikopter pilóta éppúgy lettem volna, mint operatőr. Aztán a zene nyert azzal, hogy 2002-ben még a kiadók által, 10 éve meg már függetlenként dolgozom zenei kiadóként. Ez azt jelenti, hogy zenei válogatás albumokat kreálok, illetve főkepp ’80-as, ’90-es sztárok műveivel foglalkozom. Több exkluzív munkát is létrehoztam, pl. csak Fancyvel négy kiadványt, amik elsőként vagy ötletként általam jelentek meg. Néhány cím a közönség sikeres válogatás szériáimból; MAXI DISCO, NAGY OLASZ SLÁGERALBUM és az abszolút személyes kedvenc, a RETRO DISCO KOKTÉL. Kiadványaimat nemcsak megszerkesztem, bonyolult folyamatokban leengedélyeztetem, hanem gyártatom és terjesztetem is Európa, illetve már a világ számos országában. Mindemellett pár éve a digitális zenei terjesztésben és kiadásban is intenzíven működöm, de az évek alatt pár nagyobb koncertet szerveztem, pl. Fancy, a Flirts-ből a szóló karrierrel is működő Linda Jo Rizzo és Ken Laszlo általam léptek fel először magyar közönség előtt. Zenei összeállításaimban kiemelkedően nagy segítség volt a Koktél-szériában, hogy 2003-2005 között esküvőkön diszkóztam, illetve 2005 februárjától B. Tóth László felkérésére az akkori Sztár fm Klubban minden hétvégén volt önálló buli estém egészen a Retropolis-os korszakig, 2009-ig. Rengeteg tervem van a jövőre nézve, nemcsak zenei, de filmmel kapcsolatos vonalon is.

Már nem Magyarországon élsz, de sűrűn hazalátogatsz, így tapasztalatból tudsz véleményt formálni. Jobban boldogul az ember külföldön?

Gábor: A kreativitás kiteljesedéséhez olyan élhető helyre van szükség, ahol az ember igazán szabadon alkothat. Na persze ezt nem úgy értem, mint pl. egy festő, egyszerűen az elmúlt években besokalltam a magyarországi viszonyoktól. Nemcsak két akkori vállalkozásom (köztük a sokfelé híres Hargent) kezét engedtem el, hanem a sajnálatos magyar jellegzetességű irigykedő, számító és lehúzó hozzáállásból is elegem lett. Mindig úgy képzeltem, hogy úgy működünk majd csapatban, ahogy a '80-as évek zenei alkotói dolgoztak, de ez valahogy soha nem jött igazán össze. Úgy érzem, hogy számos komplexus és a pénz elsődleges célpontja, illetve a megélhetési harc miatt az emberek többsége nem képes lazán együttműködni hosszútávon. Első cégtársammal azért mentünk szét, mert én a közös cégünk mellett sajátot is indítottam. Fontos volt, hogy minden forgalmamat újra visszaforgassam, hogy egyre bővítsem a kínálatot.  Ő is pl. azóta foglalkozik zenei kiadással, mióta megismert, és a kiadói alapokat együtt éltük meg. A kiadványokat saját pénzből hoztam létre mindig és ez összességében nem elég a sikerhez. Az, hogy valami megvan, még nincs eladva. Terjesztők kellettek ahhoz, hogy a CD-k a vevőkhöz jussanak széles körben, az ismert árusító helyeken. A terjesztők átveszik úgynevezett  "bizományosi konstrukcióban" a terméket, utólag fizetnek. Ez működik, ha jó és korrekt a dolog. Előre nem fizetnek semmit, előleget sem. A zenei piac már 7-8 éve is egy megtűrt és megalázott terület volt. A gond az volt, hogy Magyarországon a terjesztők éppúgy nem szerettek valós adatokkal elszámolni, mint fizetni. 2010-ben a legnagyobb független CD - terjesztő cég azért bukott be, mert kivették a pénzeket belőle az évek alatt. Ez volt a MusiCDome, de pl. nemrég az átmentett, névben megmaradt Alexandra is pár milliárdos hiányt hagyott - teszem hozzá, maximálisan büntetlenül - a beszállítói felé. Vagyis egy kiadó megálmodja, legyártja, bejuttatja, reklámozza a művet és felel a partnerei, művészei felé. Aztán jön egy pénzéhes ember, aki néha politikai hátszéllel, néha még az sem kell hozzá, bedönti kedvére a rendszert. Tehát hiába fogy mondjuk 10 ezer db egy könyvből, ha nem kap belőle semmit az előállító/kiadó. És hogy ezt miért mondom ilyen részletesen? Mert ez sehol a világon nem működhet így, büntetlenül, felelősök nélkül, csak nálunk. Vagyis hiába szeretem nagyon a magyar zenei rajongók nagy és hálás táborát, hiába a népesség és fizetőképesség arányaihoz képest nálunk a legnagyobb a világon a disco zene iránti kereslet, nem tudom kiszolgálni a hagyományos csatornán a felvevő piacot, mert a körülmények nem teszik lehetővé. Miért kell terjesztő? - kérdezhetnénk. Azért, hogy nagy mennyiségeket adjunk el. Én minden nagyobb CD megjelenésbe akkor, 2006-2010 közt intenzív, milliós hallgatottságú rádiók kampányait is beleraktam, ami a terméknél az egyik legmagasabb költség volt. Ezek után pláne érzékeny pont, ha a beszállított kiadványból elszámoltak fél év alatt mondjuk 400-at, de eladtam lényegében ennek tízszeresét. És képzeljük el ezt számos kiadvány esetén, egyidőben... A MusiCDome 2010-es csődje előtt egy évvel én már éreztem, hogy baj lesz. Ez afféle hatodik érzék, ami alapján lényegében én adtam ki sikerrel a legtöbb disco és ’80-as (ma "retro" cím alá vont) vonalú munkát, amivel független és magánzóként sikerült még a könnyű, saját adatbázisból és olcsóbban dolgozó multikat is megelőznöm. Hiszem azt, hogy ha ez a terjesztési vonal nálunk nem dilettánsok egyéni meggazdagodási és lehúzási célja lett volna, simán menne még ma is, a diktatúra éveiben. Bocsánat, hogy ilyen hosszasan fejtettem ezt ki, de ennek részletes megértése szükséges ahhoz, hogy megválaszoljam azt, hogy ma miért külföldi céggel és nyugat-európai területen dolgozom. A munkám ugyanaz, csak ma a magyarországi piac egy lett a sokból, sajnos. A CD, mint formátum elsorvasztása egy külön történet, de ezt tényleg nem itt mondanám már el.. 

A hobbid a munkád is tulajdonképpen, de telik el úgy nap, hogy valami mást is csinálsz?

Gábor: Ezt szerintem sokan úgy képzelhetik el, mint egy dj munkáját; ahh, csak összedobálja illuminált állapotban a dalokat és kész a buli jó pénzért. Nem erről van szó. Néha fejfájdítóan összetett folyamat az egész kiadói tevékenység, főleg úgy, hogy én gyakorlatilag az igazi saját kezdetektől egyedül dolgozom. A hétköznapi kiadói munkák, a hétvégi bulik nagyon kimerítőek voltak egy idő után, főleg akkoriban, mikor a sikereim indultak (ha ez nem nagyképű kijelentés), akkor halt meg hosszú betegség és szenvedés után anyukám, illetve a két nagypapámat is akkor vesztettem el. Ezek súlya és a körülöttem haszonleséssel lebzselők szüntelen lihegése mellett a munkám jelentette a legkisebb terhet. Vagyis kialakult, hogy szinte "rutinból" dolgozzak. Sokan azt hitték, hogy nekem milyen könnyű, de az első években, mikor még a régi baráti társaságomtól elkezdve a családi környezetemig senki nem hitt bennem, nagyon nehéz volt az indulás. Ráadásul apám korai halála és az élettársával lefolytatott hét éves bírósági harc igen megviselt alig 20 évesen. Míg mások diszkóba jártak, én az elsőfokú tárgyalásra gyűjtöttem bizonyítékot... Na ez elég sarkalatosan hangzik, de a fejemben valóban más járt, mint kellett volna. Aztán rászoktam a szerencsejátékra és lényegében minden örökségem odalett. A kiadói munkám kezdetével én valóban a szub-nulláról kezdtem és hogy kérdésedre kiteljesedett választ adjak, az elmúlt három-négy évet sokkal visszafogottabban éltem, egyfajta feldolgozási folyamat volt. Fele annyit alkottam, mint azelőtt, de kellenek néha csendesebb időszakok, hogy aztán újult erővel nekifuthassak, mint mostanság tervezem.

Úgy tudom nagy filmrajongó is vagy. Melyik film volt rád a legnagyobb hatással?

Gábor: Huhh, hát ez sem egy mondatos válaszú kérdés. Igen, a filmeket nagyon szeretem, leginkább a thriller-krimi vonalon, gyerekkorom óta. Anno a 80-as évek végén kisgyerekként sok, akkor még a tv-ben futó angol thriller megérintett, aztán persze a nagyobb filmek, de ahogy a zenében is mélyre ások, nem elégszem meg a felszínnel, rengeteg jó filmet láttam a műfajon belül. Pár színész nevét megemlíteném és ahhoz társíthatóak a művek is; Bud Spencer, a vígjátékok illetve valóság mesteri ötvözete, tökéletes recepttel, minden korosztálynak, örök időkre. Erről jut eszembe, hogy Bud-ról és Terence-ről szóló 450 oldalas, összes filmjüket bemutató képes lexikon kiadására igen horror összegért megvettem a jogot 2010-ben. Ez volt az első és Magyarországra egyetlenként szánt könyvem. 2013-ban derült ki, hogy a mű ötletét jogosulatlanul ellopta egy magyar kiadó, így indult a harc a jogtulaj és a kiadó közt általam. A mű amúgy megjelent később, de sajnáltam, hogy három évet vártam a kiadással. Ezek után a zenei könyv ötletemet már elástam... 
Louis de Funés neve megint csak top, a legjobb mesteri és intelligens komikus, aki valóban szórakoztató számomra. A róla szóló könyveket is elolvastam. Akció filmekben Steven Seagal korábbi alkotásait szeretem, de pl. egyik kedvencem Kathy Bates is. A francia vonalon a Delon-Belmondo filmek javarészt. A top-divat sztárokat nem igazán szerettem soha, talán Di Caprio és Ryan Gossling  filmjeiben nem csalódtam szinte soha. Kedvenc film címet nem tudok mondani, talán a hangulata miatt a „Fantomas a Scotland Yard ellen”, a „Remény rabjai” vagy drámából az „Élet háza”, de tényleg, ha összegeznénk, lenne egy 3-400-as filmlista, amiről egy filmet sem tudnék lehúzni, mindet magas szintű alkotásnak tekintem.
 

Rengeteg kiadvány fűződik a nevedhez, ami a sok utánajárás, engedélyek megszerzésének  eredménye. Melyikre vagy a legbüszkébb?

Gábor: Hát Luis Rodriguez aláírásaival érkezett Lian Ross, Sweet Connection dalok licensz engedélyeit nagy kincsnek tartottam, de Mauro legendás „Buona Sera Ciao Ciao” maxi cd-jének első kiadására mikor megjött a jóváhagyás, elmondhatatlan érzés volt! Mauro személyesen köszönte meg a kiadványt. Ezek azok a pillanatok, amikor iszonyatosan sajnálom, hogy az internet lényegében tönkretette a zenét, mert a digitális kiadás már nem olyan, mint a CD, vagy a vinyl. Mikor a postaládában egy szerződés vár hosszú hónapok nyomozása után (én így vagyok az autogramokkal a postaládában :D – a szerk), amivel kiderítettem a dal jogtulajdonosát és ő adott egy engedélyt... elképesztő érzés! A neten meg egy kattintásra ingyen bárki megszerzi a művet, műveket, amikben óriási háttérmunka van és még csak nem is a kiadási költségeket említem. Míg a Koktél sorozatomból több országban összesen mintegy 50.000 db-ot eladtam eredetiben, sok tízmillióan ingyen töltötték le. Ez nem az emberek hibája, ez egy rendszer hátránya, ami fájó azoknak, akik a zeneiparban dolgoznak, akár előadóként. Fancyvel két évig dolgoztam, Münchenben vendégük is voltam egy barátnőmmel, ahol találkoztam Mozzarttal és szombat este München utcáin együtt énekeltük az "Agadou"-t velük. Ez egy sztárral hihetetlen érzés. Fancy amúgy a buliján, amit szerveztem neki, megengedte (sőt kérte), hogy a záró dalnál közreműködjek. Így énekeltük el 2009-ben még egyszer a „Flames of Love”-ot a Petőfi Csarnok színpadán mintegy 1700 embernek. Azt nem mondom, hogy az arról készült felvételen megnézném-e magam...ahhh..az emlék elég!;) Hamar Jani kollégámmal, barátommal London Boys remix albumot terveztünk. Ralf Rene Maueval leveleztem erről, aki a duó halála óta nem szeretne újabb kiadványt velük. Sok ötlet ilyen, vagy más okok miatt végezte a fiókban. Azt szoktam mondani, hogy ha a rajongók tudnák, mik nem jelentek meg... elájulnának.

Nem tudom Te hogy vagy vele, de nekem a bakelit sercegése adja az igazi élményfaktort, ami a zenehallgatást illeti. Tervezel esetleg megjelentetni valamit ebben a formátumban?

Gábor: A kérdés abszolút időszerű! 1-2 héten belül kapom meg az első vinyl kiadványaimat. Jellemző módon a bakelitet ugyanúgy eltemette a sok szakértő, mint a CD-t nálunk 2012-ben egy méregdrága kampány keretében, bár alternatívaként csak a pénzes letöltést ajánlották egy olyan országban (nálunk), ahol ennek zero kultúrája van, szemben például  az USA-val. Ezek a mű erőltetések soha nem működnek hosszútávon. A közönség dönt: és itt kint a CD-polcok megfeleződtek, rengeteg az új bakelit - kiadvány és ami a legfontosabb, hogy nem 40-50+-os közönség csak a felvevőpiaca. Sőt! Huszonévesek, harmincasok kaptak rá a vinyl ízére. Én azt gondolom, hogy egy letöltött file formátum soha nem kínál annyit, mint egy képpel, dizájnnal és készen megtervezett zenei mű, ami a teljes élvezet akkor, ha kézzel fogható is egyben. Nagyon fontos pont ez és a világban még ha a korábbi szinteket a net után soha nem fogja elérni a vinyl eladás és térhódítás, igen kiemelkedő a formátum szárnyalása az utóbbi években. Szerintem a CD is átmegy majd hasonlón, kb. 10-12 év múlva, de most pillanatnyilag mélyponton van. E mellett a kazetták újbóli megjelenése a tengerentúlon is figyelemre méltó! Ma egy kiadó, ha trendi akar lenni, többet kell, hogy nyújtson, mint 30 éve; MC, CD, LP és még digitális formátum is kell a teljes kiszolgáláshoz. Csak épp ez brutál drága pont azért, mert minimális az eladási darabszám szemben a régmúlt korokkal. A bakelit hangzását szerintem semmilyen más hanghordozó nem múlta és fogja felülmúlni. Az a dinamika és mélység csak a vinyllel élhető át! A formátummal én is foglalkozom a jövőben, költséges és sokkal nehezebb a hangi, képi vonal is, de új élmény és remélem jól fog menni. A vinyl kiadványok borítója külön nagy munka; ha újra kiadásról van szó és csak az eredeti LP borítóról dolgozhatunk, kész restaurációs folyamat... időigényes  és nehéz, hiszen a minőségnek nagyjából hasonlónak kell lennie az eredetihez. A borítóimat amúgy a grafikusommal magam találom ki, én mondom mi, hol és hogy helyezkedjen el. Egy grafikai program részletes és magas szintű elsajátítása már elég sok lenne és a grafikus tudja, hogy mi hova kerüljön, még ha nyomdai sulit is végeztem, legyen ez az ő dolga. Vinylnél a borító mérete is érdekes, cd-k után ez még izgalmasabb a tervezőasztal monitorján.

Szerinted mi az alapvető különbség a 30 évvel ezelőtti zenék és a maiak között? Emlékezni fogunk a mostani slágerlistás dalokra mondjuk 20 év múlva?

Gábor: Internet nélkül, egy jobb, technikailag nem túl fejlett korszakban egyéniségek ontották a jó dalokat. A '80-as évek termékenységét és időtállóságát nem fotelben csücsülő világmegfejtő szakértők döntötték el, hanem a közönség és az idő. A mai korszak a net miatt alapvetően más, nincs divat irányzat, mert szinte minden divat. Utolsó nagy sláger talán, ami generációkat érintett meg, az az O-Zone dala volt 12 éve. Azóta inkább olyan slágerek születnek, amelyek csak a fiataloknak szólnak. De ez csak az én véleményem. 1989-ben mindenki lambadázott. Az a dal azért volt óriási sláger, mert szinte minden korosztályhoz szólt. Nem tudatosan, de a jól összerakott dal, az tarolhat. Ha játsszák a rádiók, nyomja a média. És itt a kulcs: hiába alkotok jót, ha kutya nem rakja adásba. Ma ezért is a pénzről szól a zenei piac, csak a műfajokon belüli nagy nevek tudtak fent maradni, mert korábban megalapozták hírnevüket. Ma iszonyú nehéz a semmiből elindulni...még Youtube "sztárként" talán van némi esély, de ahogy jön az ismertség, úgy megy... Elképzelhetetlen ma 20-30-40 éves karrier egy új zenei előadónál, vagy egy zenei munkában. Ilyen a világ és a net miatt minden elérhető könnyen és semmi nem divat pont emiatt. Míg a '80-as években a diszkósok feleltek azért, hogy egy-egy ismeretlen dal befusson és legalább a dj játszási listára kerüljön, ma szinte lehetetlen slágert kreálni bulik által. Az emberek azt akarjak hallani, amit ismernek. Én a több száz, évek alatt levezényelt bulijaim alatt játszottam sokszor olyan dalt, amit már senki. B-, C-vonalbeli, vagy csak épp elfelejtett műveket. Ha láttam, hogy a közönség vevő rá, vittem tovább a blokkot, ha nem, kimentettem egy favorit slágerrel. Na nem „I will survive” és társaival, mert ilyeneket szinte soha nem játszottam. Egyhangú, unalmas és annyi jó zene van... Lényegében a média a felelős azért, amire bulizunk. Retro bulikon meg az emlékeink. Ezért veszélyes, ha a mai tizen-, huszonévesek csak 40-50 "retro slágert" hallanak, azt hihetik, hogy ennyi az egész. De ha nem játszik nekik mást senki, mit várunk? És ők már a dalok hangulata miatt szeretik ezeket a dalokat, semmiképp nem mondhatjuk, hogy emlékeik által. A Maxi Disco szériámat én is úgy alkottam, hogy 6-8 évesen hallgattam 80-as disco zenéket és megmaradt a vonzalom. Bár lennék idősebb 10-15 évvel, akkor bulizhattam volna ezekre... sajnálom.

Ismerlek annyira, hogy mersz nagyot álmodni, s akár egy egész estés retro bulit is összehoznál, mondjuk Fancy-vel, a Joy-al, de azért Thomas Anders-t se hagyjuk ki…  Szerinted Magyarországon van rá igény? Mert mindenki tagadja, hogy akár az említett előadókat hallgatná, aztán egy ilyen bulin ott ropná hajnalig…  

Gábor: Igen, ez a tagadás annyira jellemző... és miért? Itt kint bárki tagadna bármit, amit kedvel? Dehogy! Soha nem is értettem ezt és a nagy hírportálok a mai napig, azaz 30 év távlatából szeretnek negatívumként példálozni a Modern Talkinggal... Miért? Mert jellegzetes és sikeres volt. 30 év múlva példálózik valaki David Guettaval? Pedig ő még egy egyéniség, egy nagy név a mai sokaság közt! Magyarországon a független koncert és buli szervezésnek két óriási akadálya van; első ok a média partner hiánya, aki mint a Discotekánál az oroszoknál minden felületen támogatja a projektet. A Discoteka pl. részben állami szervezés, tv és rádió általi koncertsorozat. El tudod ezt képzelni nálunk? Én is csak úgy, hogy valaki kitalálja, mert épp az egyik fejes kedvence (ebből tudjuk, hogy egyiké sem, mivel nincs erre próbálkozás), aztán beültet valami magyar unalmas celebet, hogy az egészet levezényelje vele. Így lesz hiteltelen és szar, elmennek rá milliárdok (persze csak papíron), aztán leveszik műsorról, mondván; "mondtuk, hogy erre nincs igény"... Pedig van. De a másik ok, a fő ok, az a pénzhiány. Nálunk az a korosztály és középosztály van teljesen kisemmizve és pénz nélkül, akik ezt a műfajt imádják. Hiába szereti, ha nem tudja megvenni a belepőt, nem fog elmenni. Ingyen jegyekből meg nem finanszírozható egy magán buli... Európa bármely országában többet keresnek, mint nálunk, a bulik megvalósítási költsége meg ugyanakkora, mint ha nálunk terveznénk. Akkor a pénz és a megtérülés miatt nyilván nem a legrosszabb feltételekkel adott helyhez köti az ember, ha csinál egy vagy több nagyobb bulit. Én a négy koncertemből sokat tanultam és ha folytatom a szervezést, ami óriási munka egy bulival, akkor sem Magyarországon fogom. Sajnos, pedig szívem oda vinne, de nem ésszerű, nem működne. Viszont azt mindenképp megteszem, hogyha szomszédos országban szervezek, akkor a magyar rajongóknak busz vagy egyéb kijutási lehetőséget biztosítunk, jó árú hotellel, szervezetten. Nézd meg, hány olyan buli van ma a ’80-as, ’90-es előadókkal, mint akár 5-7 éve volt? Szinte csak állami költségből szerveznek... és ez nem véletlen. Ma Magyarországon az megy, ami állami pénzből jön létre, függetlenként nem érvényesülhet hosszútávon senki, csak ha beolvad.

Egyszer azt mondtad nekem, Dieter Bohlen-el még kezet fogsz rázni, még akkor is, ha évtizedekig kell várni rá. Nagyon sok mindent köszönhetünk neki.

Gábor: Mikre emlékszel? Igen, sok szervezési munka után, megismerve az embereket, egyre nagyobb tisztelettel nézek Bohlenre. Remélem, hogy eljutok odáig, hogy találkozzak vele, már csak azért is, mert nagyon tisztelem a munkáját. Nehéz út, folyamatos kritikák és ellenállások mellett a közönséget megtalálni és számos előadónál azt gondolom, hogy néha hálátlan vele, persze ki tudja, mi zajlott a háttérben?... de valahol neki köszönhetik az igazi sikereiket. Bohlen nélkül ma valószínűleg én is inkább operatőrködnék :)

Mivel a blogom az én egyik hobbimról szól, tőled is megkérdezném, Te kitől és miért kérnél autogramot?

Gábor: Egyesítem a kis rajongót, a műfaj iránti tiszteletet, a kiadót és szervezőt. Ezáltal én soha nem gondoltam arra, hogy egy autogram boldoggá tenne, még ha hülyén is hangzik ez. Fancy, Rodriguez, Bohlent felfedező Rainer (Pingo Music), Ken Laszlo és mások kézjegyeivel van sok szerződésem, úgyhogy az autogram dolog zenei téren letudva :) Ha hírességekkel dolgozik és dolgozhat az ember, ott megszűnik a rajongás, mert a munka sikere a lényeg, akár vitákon át. Ez tudom, nehezen feldolgozható, de muszáj az adott projekt sikere miatt egyenesen beszélni a partnereknek, csak ez vezethet sikerre. Fontos, hogy a rajongók, akikért mi dolgozunk, újabbat és még többet kaphassanak.

A disco80s.com oldalon hamarosan válogathatnak a műfaj kedvelői, hiszen április végén indul az oldal akciókkal, ritkaságokkal, webshoppal. Nézzetek be ide is!!

JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK!
A kérdés pedig: küldjétek el 3 olyan kiadvány címét, ami Hargittay Gábor nevéhez fűződik. Aki figyelmesen elolvasta a riportot, annak nem lesz nehéz dolga! 
Ide küldjétek a választ: bitta.autogram@gmail.com
Gábornak köszönhetően a helyes megfejtést beküldők között CD-nyeremények kerülnek kisorsolásra! Eredményhirdetés április 18-án!